Hogyan lettem menthetetlenül, és véglegesen kutyás

Szilágyi Zsuzsi családi kutyatréner vagyok. Mindig is szerettem az állatokat. 2016-ban költöztünk párommal Bagra. Már a felújítás idején lett két kutyánk, Müzli és Puding. Mivel alapvetően keveset tudtam akkor még a kutyák tanításáról, természetéről, ezért nagyon sok könyvet olvastam, videókat néztem, fórumokhoz csatlakoztam.
Mindig is a pozitív megerősítés híve voltam. A kutyáink tanítása során járt nálunk nagyon jó oktató, voltunk kutyaiskolában, ami nem volt pozitív tapasztalat. 2019-ben Puding kutyánkkal elvégeztem a Láthatatlan Póráz Módszer & Program alap tanfolyamát. A tanfolyam sok változást hozott. Puding bizonytalansága csökkent, erősebb lett köztünk a kötődés. Elkezdtem más szemmel nézni, máshogy tanítani. Ezt követően 2020-ban jelentkeztem az "Én a szuper tréner" kutyaoktató képzésre. A képzés során megtanultuk jobban érteni a kutyák viselkedését. Megtanultuk, hogy egy viselkedés probléma hátterében nem a kutya "dominanciája", vagy a rossz falkasorrend áll. A kutya kapcsolódni akar az emberhez, és ehhez az embernek is meg kell tanulnia, hogyan segítse őt. Ahhoz, hogy jól tudjanak együtt élni, nem kell erőszakot alkalmazni.

A módszerről bővebben: Láthatatlan Póráz Módszer & Program




Miért lettem tréner?

Szeretném a gazdiknak és a kutyáknak is megmutatni, hogy tanulni lehet úgy is, hogy élvezzük a folyamatot, és nem csak egy célt látunk magunk előtt. Mivel a kutyák alapvetően együtt akarnak működni velünk, így ha jól közelítjük meg a tanításukat, akkor nincs nehéz dolgunk.

Az eredménye az értő odafigyelésnek pedig csodálatos.


A családunk tagjai

Müzli

2016.06.27-én született. Apukája egy törzskönyves német juhász, anyukája egy fekete keverék vizsla. Ivartalan kan. Igazi pörgős kutya, ritka, mikor tényleg elfárad. Néha játssza a nagyfiút. Kölyök kutya társaságában ismét szertelen kölyök lesz.

Puding

2016.09.04-én született. Apukája egy munkavonalas ordas német juhász, anyukája egy rajzos német juhász. Ivartalan nőstény. Igazi bújós Kisasszony. Más kutyák társaságában tud szigorú anya is lenni, és szertelen kölyök is.

Hisztis

2016.09.01-én született. Utcán talált kislány cica. Nevét arról kapta, hogy be nem áll a szája. Nagyon bújós ivartalan lány.

Cafat

2017.09.01-én született. Utcán talált lány cica. Igazából ő a legrosszabbul nevelt kutyánk. Ő is ivartalan. Igazi kutyasuttogó.